Nyomtatási nézet

2016. évi Junior Prima Díjak átadása a színház- és filmművészet kategóriában

Az FHB Bank gondozásában immár a hetedik évben adták át a színház- és filmművészek rangos elismerését, a Junior Prima Díjakat. A Budapest Music Centerben rendezett ünnepségen jelentették be, hogy a szakmai zsűri a több mint ötven jelöltből mely fiatal művészeket találta a kitüntetésre érdemesnek. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc évesnél nem idősebb jelölteket idén is a hazai színházi és filmes élet meghatározó képviselői ajánlották, ezáltal a jelölés már önmagában is fontos szakmai elismerésnek számít az ezt megtevő igazgatók, rendezők, színművészek, tanárok, kritikusok, producerek részéről. (Idén összesen 8 díjat ítéltek oda és az elismerés történetében először 2 alkotópárost is közéjük választottak, ezáltal 2016-ban összesen 10 Junior Prima vehette át a díjat.

 

A család bankjaként és immár a szövetkezeti hitelintézeti integráció részeként jól döntött az FHB, hiszen az elmúlt évek bebizonyították, hogy a Junior Primák pályakezdéséhez, pályán maradásához nyújtott támogatásunk hasznosult. Díjazottaink a magyar színház- és filmművészet meghatározó egyéniségeivé váltak, válnak, beváltották tehát a hozzájuk fűzött reményeket. Minden évben kiváló szakértők segédkeznek a kiválasztásban: külön köszönöm a mentorok és tanárok, a jelölők munkáját. A zsűri felkészültsége és tájékozottsága a biztosíték arra, hogy az idén is jó helyre kerül az FHB Bank támogatása. – emelte ki köszöntőjében Köbli Gyula, az FHB Nyrt. vezérigazgatója.

 

A fiatal művészek elismerésével az FHB Bank célja a szélesebb közönség figyelmének felkeltése, a kitüntetéssel járó jelentős pénzdíj pedig időt és lendületet, lehetőséget adhat pályafutásuk töretlen folytatásához. A művészeknek Köbli Gyula és a zsűri tagjai adták át a Junior Prima Díjat és az FHB Gold bankkártyát. Az alkotópárosok esetében nem feleződött a kétmillió forintos összeg, hanem a bank vezetésének döntésének köszönhetően másfél-másfél milliós jutalomban részesültek a junior Primák.

 

  • Eke Angéla színművész – Nylon Group, szabadúszó YouTube link
  • Szilágyi Csenge színművész – Vígszínház (korábban Centrál Színház) YouTube link
  • Benkó Bence rendező és Fábián Péter rendező – a K2 Színház alapítói YouTube link
  • Boross Martin dramaturg, színházi vezető, rendező – STEREO Akt, YouTube link
  • Fehér Tibor színművész – Nemzeti Színház, Budapest YouTube link
  • Lábodi Ádám színművész – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár YouTube link
  • Vecsei Miklós színművész, dramaturg és ifj. Vidnyánszky Attila színművész, rendező YouTube link
  • Wunderlich József színművész – Vígszínház (korábban Pécsi Nemzeti Színház) YouTube link

 

A 2016-ban megválasztott tíz Junior Primával együtt a színház és filmművészet kategóriában összesen 73 fiatal magyar tehetséget jutalmaztak eddig. Az FHB Bank által adományozott rangos elismeréseket odaítélő zsűri tagjai: Bálint András színész-rendező, Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja; Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója; Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója; Molnár Piroska, a Nemzet Színésze és Orlai Tibor színházi producer.

 

A tájékoztató letölthető innen.

Korábbi évek Junior Prima díjátadói:

Kérdése van?

Hívjon minket

Hívjon minket!

06 1 3344 344

Bankfiók és ATM kereső

Bankszámlák és kapcsolódó szolgáltatások

A Gazdasági Versenyhivatal, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által készített lakossági tájékoztató kiadvány

FHB Jelzáloghitelek

Segítünk, hogy könnyebb legyen az élet!

  • Számolja ki hiteligénye várható törlesztőrészletét vagy nézze meg, jogosult-e állami támogatásra.

Részletek

  • Az Online Dosszié használatával meggyorsíthatja hitelkérelme benyújtását.

Részletek