Társaság > Sajtószoba > Hírek > Hírek cikk
Utcai fesztivál Békéscsabán
Június 5-én rendezte meg Békéscsabán az FHB Bank az első utcai fesztiválját, amely a nyugat-európai városok pezsgő hangulatát próbálta megidézni. Az esemény része egy rendezvénysorozatnak, amelynek keretében az FHB Bank részesévé kíván válni a város sport- és kulturális életének. A tervek szerint idén még további rendezvényeken tűnik fel a csabai FHB Bank.

Nem titkolt szándéka volt az FHB Banknak, hogy a rendezvény során megismertesse ügyfeleit aktuális támogatott lakáshitel akciójával, hiszen ezek igénybevételére a jelen feltételek mellett már nem sokáig van mód.

Az utcai fesztivál programjai során a Szentgyörgyi Iskola grafikus diákjai portrét készítettek az érdeklődő járókelőkről, a fiók előtt pedig helyben készítettek nyuszómuszós plakátokat. A szerencsére kellemesen nyáriasra fordult időnek köszönhetően a diákok saját tervezésű extrém ruhakölteményekben feltűnve kedveskedtek frissítővel és saját készítésű ajándékokkal a nézelődőknek.

A bankfiók előtt adott koncertet Hevesi Imre, aki az eseményhez kötődő magyar slágerekkel (Kéglidal, Kell egy ház, Az utcán) szórakoztatta a közönséget. A nyuszómuszós reklámok sztárja, Magyar Attila színművész fellépése tette igazán emlékezetessé a vidám eseményt: a dalok felkonferálása között a színpadra szólította a bankfiók dolgozóit és humoros formában mutatta be őket.

Általános cégbemutató